Érzékeltető jelenünk

Már gyermekkoromtól furcsa megmagyarázhatatlan érzések jártak át. Rengeteg kérdés foglalkoztatott azzal kapcsolatban, hogy kerestem a Mi? Miért? Mi értelme? és még hasonló meglátásbeli témakörökre a válaszokat. Nagyon sokáig éltem meg azt a mintázatot, miszerint fogadjak el mindent úgy, ahogy van és csak annyi az élet, hogy dolgozz, adózz, maradj csöndben és hiába vagy más Lélek azt kiközösíti a társadalom, mivel nem gondolkozol és cselekszel úgy, mint az átlag. (Pl.: Ebben ez esetben is ilyen kérdéseket tett fel magamnak a lelkem: Mi az, hogy átlag? Ezt ki dönti el és ki határozza meg? Mi alapján döntik el, hogy mitől leszel tanult illetve művelt?…stb.)

Életem tinédzser korszakában nagyon sokszor elájultam. Amikor megéltem ezt a történést olyankor mindig hatalmába kerített a gyengeség érzése majd zúgni kezdett a világ és elájultam. Ilyenkor mindig csak azokat az általános elájulásokat éltem meg, melyeknél azokat a szürkés foltokat, pöttyözéseket láttam. És történtek olyan események, melyekre nem tudtam magyarázatot adni, de minden ilyen alkalmat megosztottam a Társammal akivel azóta is egy pár vagyunk.

Pl.: Vettünk egy Lada típusú személyautót talán 1997-et írtunk és mivel csak Robinak volt még ekkor jogosítványa, munkájából adódóan le kellett tennünk az Árpád-hídnál az autót vasárnap estétől péntek délutánig. Egyszer egy reggel mikor felkeltem felhívtam Robit és elmeséltem neki az álmomat, miszerint ellopták az autót. Megbeszéltük, hogy kimegyek az ominózus helyre és ránézek a kocsira. Kiértem és meghűlve néztem a hűlt helyét a Ladánknak. Többek között ez volt az egyik ilyen tapasztalásom.

Majd történt egyszer egy reggel miközben mosakodtam, hogy elkezdtem érezni a szokásos ájulást megelőző érzést, de most egy hatalmas különbséggel történt meg az eszméletvesztésem. Azt tudtam, hogy csak át kell esnem ezen a érzésen, történésen és akkor minden mehet tovább csakhogy a mostani alkalomnál a mellkasom és az egész testem zakatolt mígnem elértem azt a pontot mikor megtörtént az ájulásom. A megszokottól ez most igencsak eltért, mert egy fehér fénybe kerülve éltem meg ezt a történést. Szavak korlátozva vannak arra amit ott megéltem, éreztem. Mintha minden és a semmi lett volna egyszerre jelen. Mintha duruzsolásokban lettem volna és éreztem, hogy már nem kell félnem a haláltól, mert itt minden megvan, mint egység. Nincs semmi, de mégis minden létezik. Mindeközben Robi pofozott vissza és ahogy ki-kinyitottam a szemem mosolyogtam és ekkor Ő kétségbe esve szólongatott illetve kérdezte, hogy min mosolygok? Mondtam neki, hogy hagyjon, olyan jó itt minden és csupa egység, szeretet van jelen. Megtapasztaltam azt, hogy már minden létezik Bennünk és onnantól tudom és érzem, hogy a körülöttünk zajló világot Mi teremtjük! Sajnos tudattalanul. Talán már ezt érzem azóta amióta emlékeim vannak a megéléseimről.

A lelkemben zajló kérdések elindítottak bennem érdeklődéseket, melyeket magamtól elkezdtem feltérképezni, összetenni úgy, ahogy ezt sokan előttem és mellettem teszik. Létrehoztam kedves ismerősöm segítségével a Holló Lelke honlapom, ahová elkezdtem csokorba gyűjteni a gondolataim illetve rendezgetem magamban az érzéseim, meglátásaim. Versek formájában írom ki magamból a változás irányát, mert van az a tudatszint ahol már létezik mindaz, amire itt most (évezredek óta) csak sóvárogva vágyakozik a sok Lélek.

Sokszor említem, hogy nem tudom meghatározni miért, de azt tudom, hogy képesek vagyunk a változásra, mely megváltoztatja a valóságunkat. 2007-től Balázzsal, majd 2012-től Olivérrel bővült a családunk. Mára még inkább érzem, hogy a jelenben hatással vagyok a jövőjükre!

Mélyen éreztem, hogy meg kell osztanom és levél formájában jeleznem kell, mi az ami alakítja a jelenünket és mi az ami változást hoz. Aki kíváncsi és érzi magában, hogy felelősséggel tartozik a jelen kornak az elolvashatja érzéseimet, rálátásomat. Mint ahogy azt is leírtam, nem én találtam ki, már minden egyszerre jelen van és létezik. A valóságunk attól függ, hogy a lehetőségekből mit választunk! A lehetőségek nem csak azok amik a „tálcán”vannak!

A választásunk TUDATOS kell, hogy legyen!

Levelem:

Tisztelt hivatali szerv,

A nevem Mucsiné Holló Hajnalka. Két fiú gyermek anyukája vagyok, Balázs 17 éves gimnazista, Olivér 12 éves általános iskolás. Rengeteg töprengést követően arra jutottam, hogy levél formájában, felelősséget gyakorolva megosztom eddigi életem alatt szert tett tapasztalataimat, érzéseimet. Ezeken keresztül érzékeltetem, hogy a jelen generációnak kötelessége felelősséget vállalnia. Minden megtett, illetve meg nem tett cselekedetünknek hatása van a jelenünkre és ezáltal a jövőnkre.

Meglátásom: Ahogy fentebb írom két gyermek anyukája vagyok és 45. életévem töltöttem be idén. Már a nagyobbik fiamnál rengeteg negatív tapasztalatom volt az óvodai, iskolai évekkel kapcsolatban. Azt éltem meg, hogy az én oktatási éveimhez képest mit sem változott a légkör illetve az elvárás a gyerekekkel szemben. Gyermeki éveimben illetve nagyobbik fiam közoktatási évei alatt is csak sodródtam az eseményekkel, és akkor még nem láttam rá azokra a dolgokra, amelyek behálózva alakítják a sorsunkat. Majd kisebbik fiamnál sem éreztem pozitív változást, és változtatást a környezet részéről, sőt még inkább világossá vált számomra, hogy mi is zajlik a világban (lelkekben), illetve mi és ki alakítja Lelkünk milyenségét. Az oktatási anyagok számtalan negatív példával és elvárással tartják fenn azokat az érzelmi frekvenciákat, melyek hatással vannak jellemünkre. Olyan elvárásokat tart fent és követel meg, melyeket képtelenség és felesleges is elvárni a gyerekektől. Traumatizál.

Az egész társadalmi rendszert egy teljesen más strukturális nézőponton keresztül kell létrehozni.

Felsorolhatnék millió példát amit megéltem saját gyermeki éveim alatt és megoszthatnék, a fiaim útján keresztüli tapasztalatokat, dehogy csak egy-kettőt említsek:

óvodai, iskolai évek alatt elvárt, számon kért feladatok a gyerkőcöktől,
óvodai érettség, iskolaérettség,
óvodai éveket követően nincs átvezetés az iskolai átálláshoz,
a rengeteg különféle órák, minden tantárgyra kiváló felkészülési elvárások,
számonkérések (dolgozatok, felelés, felvételi vizsgák, érettségi…),
felesleges lexikális tudási elvárás,
óvodai, iskolai pedagógusok gyermekekhez való hozzáállása… ezek dióhéjban és csak a felszínt kapargatva.

Olyat várnak el a gyerekektől, amely kialakítja és fenntartja bennük a szorongást, a “nem vagyok elég jó”, a “képtelen vagyok rá”, a megaláztatást, a megkülönböztetést, a nincs beleszólásom érzését. Miközben ezekhez alkalmazkodnak nem tud kialakulni a Lélek, az egyéni személyiség, csak igyekszik megfelelni a környezet elvárásainak. Ezek a hatások alakítják a génjeiket, melyek pedig a jellemünket, és hatással vannak az egészségünkre.

A jelen társadalom bele van nevelve egy kialakított strukturális rendszerbe. Ezeket a „szabály” összeségeket emberek hozzák létre, alakítják ki, fogadják el. A racionalitáson alapuló gondolkodásra kinevelt kollektív nem is akar és nem is tud másra építkezve új valóságot létrehozni mindaddig, míg rá nem lát arra, hogy van vállasztása és, hogy ezen a földi játszótéren azért vagyunk, hogy boldogan, szorongás mentesen, a jelen tudásainkat beleépítve az életünkbe hozzunk létre egy új világot. A valóság lehetséges valóság szeletekből áll, amíg nem választunk egyet. Ezt a választást viszont amennyiben nem vagyunk elég tudatosak csakis a tudatalattinkból fogjuk megtenni.

A valóság az életünkben az, ami alkalmazkodik az elvárásainkhoz, meggyözödéseinkhez. A meggyőződéseink pedig a tudatalatti illetve a tanult minták összessége. Azért, hogy érzékeltetni tudjam a döntéseinkkel és tetteinkkel Mi teremtjük a valóságunkat, arra kérem a jelen Olvasót, hogy ebből a kontextusból olvassa el meglátásomat a világunkról. Ugyanakkor bízom abban, hogy rálát arra, miszerint a társadalmunkban felépített, kialakított meggyőződéseink milyen mély hatással vannak a kora gyermekkori, az óvodai, iskolai éveinkre, amelyek alakítják az aktuális generációk személyiségét, tudatállapotát, mely tükrözi a társadalmak közösségét.

Az embereknek kell változniuk. Azaz a tanult mintákat kell megváltoztatni ahhoz, hogy átalakuljon a társadalmi közösség. Amennyiben változik a környezeti behatás, mint energia, úgy tud változni az emberi elme, mely befolyásolja a gének megnyilvánulását, amelyek alakítják az egyén testi-lelki állapotát. Mint a legtöbb ember én is csak éltem az életem… Éltem? Életem? Vagy csak azzal a programmal azonosulva léteztem, melyet átadott belém, mint genetikai minta édesanyám, édesapám és sorolhatnám az összes elődeim státuszát betöltött személyt.

Egész gyerekkorom óta úgy éreztem nem találom a helyem a világban, ugyanakkor érdeklődésemből adódóan mára már látom, tudom, hogy miért érzem, gondolom és élem ezt a valóságot. Gyermekként csak azzal azonosulhatunk, melyet az aktuális generáció mutat, tanít, érez, elfogad azaz ekkor még nincs választásunk. Felnőttként pedig már nincs választásunk, amennyiben nem ébredünk tudatunkra. A több száz éve kialakított csoportos, oktatási rendszerben nincs felismerve, hogy más minta kell az egészséges populációhoz. Gyermekként annyira feltétel nélkül hiszünk és bízunk a felnőttben, hogy bármit megkérdőjelezés nélkül végrehajtunk számára.

Megélésem: Ciklusokkal ezelőtt, mikor még babakocsival róttuk a környező utcákat a nagyobbik fiammal Bazsóval egy-egy séta alkalmával, egyszer azon érzés és gondolat egység járt át, ahogy ott néztem a nyugodt, békés alvását, hogy milyen tiszta, őszinte, bizalmas, mély, természetes érzelmi káprázattal Létezik. Mely annyira a forrástól értetődően kapcsolódva bízik a köztünk létezőbe, amely számomra ott és abban a pillanatban közvetítette a mérhetetlen szeretetet és egyben azt is, hogy milyen kiszolgáltatott függő viszony is ez, melyhez hatalmas felelősség is párosul.

Ezt a kis kitérőt azért tettem, hogy érzékeltessem mit is kezdünk azzal a kapcsolattal, bizalommal mi „felnőttek”, ami a kezdetektől létezik köztünk lelkek, emberek közt. Mit tanítunk mintákon, meggyőződéseken, tapasztalatokon keresztül? Már korai gyermekkortól képesek vagyunk megtanulni, ismételni, lemásolni, érezni amit tapasztaltatnak számunkra.

Egész gyermekkoromban szorongtam és tele voltam félelemmel. Ahhoz, hogy elfogadjon és meg tudjak felelni a környezetemnek azt aki valójában, mint Lélek létezik a Földön, el kellett nyomnom magamban. Már korán megtanultam, hogyha magamat adom és nem teszek eleget a felnőttek által adott kérésnek, utasításnak, büntetve leszek. Ez igaz volt a családban, óvodában, iskolában. A rohanó világ – melyet mi teremtünk – egy sablont létrehozva követeli meg az egyén beilleszkedését, évezredek óta. Személyiségünkön keresztül reagálunk a világra. Az akivé válunk valójában csak egy tanult minta, mely az útja során magára aggat ilyen-olyan jellemvonásokat illetve azonosulásokat, melynek következménye, hogy azt sem tudjuk kik vagyunk igazán.

„Amit mi személyiségnek nevezünk, az gyakran valódi vonások és átvett megküzdési stílusok összevisszasága, amelyek egyáltalán nem a valódi énünket tükrözik, hanem annak elvesztését.” – Dr. Máté Gábor

Láthatjuk, hogy a jelenünkben hol tartunk és ezen, múltbéli meggyőződéseink hova juttatták a világunkat. Úgy vélem, amennyiben létrehozunk társadalmi szinten egy új minta, szokás halmazt, úgy létrejön egy új világ (frekvencia), amely létrehoz a szokásokon, meggyőződéseken keresztül egy új jelen valóságot. Az, hogy a múltból a tudatosságunkon keresztül mit hozunk létre az a jelenkor tudatszintjén múlik. A múlt fájdalmait nem lehet újból és újból ráterhelni az aktuális generációra, hisz számukra a jelen pillanat megélése a fontos. A múltban megélt történések nem a jelen generáció élete és nem szabad elvárni tőlük, hogy azonosuljanak az akkor megélt fájdalmakkal! Amennyiben a jelenünket a múlt fájdalmaiból éljük meg, ebben az esetben a jövőnk is tele lesz fájdalommal és keserűséggel.

Ezt éltetjük évezredek óta. Tudunk kollektív változást létrehozni mind bölcsődei, óvodai illetve iskolai valamint közösségi szinteken. Amennyiben elképzeljük és elhisszük majd a figyelmünkön, tetteinken, cselekedeteinken keresztül létrehozzuk a jelen szabályrendszereit, mely egy teljesen más energiára épül, úgy létre tudunk hozni olyan példarendszert, amely ismeretlen vizekre evezve más valóságot teremtve létrehoz egy más világot. A múlt történésein és információin keresztül fel kell ismerjük, hogy mit éltek meg Őseink és abból tanulva változtatnunk kell az irányokon ahhoz, hogy a jelen és jövő generációnak ne legyen része már felesleges szenvedésben!

Mélyebbre hatolva: Valójában Én, mint lélek sehol nem vagyok, mivel már a fogantatás pillanatától érzelmi frekvenciákkal kódolódunk. Már magzatként kialakítjuk magunkban meggyőződéseink magját, melyek eltárolódnak a tudatalattinkban (érzelmi frekvenciák). Születésünket követően igyekszünk megfelelni eleinte a családunknak majd később kortársainknak, a csoportos és társadalmi elvárásoknak. Mindezek lelki sebeket ejtenek rajtunk.

A kora gyermekkori behatások befolyással vannak a génjeinkre. Már édesanyánk hasában azonosulunk azokkal az érzelmi frekvenciákkal, melyet nap, mint nap megél az őt körülvevő környezet következményeként. (Pl.: szorong, fél, aggódik, szeret, gondoskodik, boldog, megfelelési kényszert él át…stb.) Ugyanakkor már Ő is örökölt érzelmi frekvenciával jött a világra akár csak az apukánk, nagyszüleink, oktatóink és minden ember ezen a Földön. Itt rávilágítanék arra, hogy szokásaink, hitrendszereinkből, hagyományainkból és mintáinkból kódolódnak bennünk. Felnőtt éveinkre pedig szokásaink létrehozzák jellemünket.

Generációról-generációra átadjuk érzelmi szokásainkon, hitrendszereinken és mintáinkon keresztül a jelen korszaknak a jövő lehetőségeit. Sajnos ez egy beszűkült nézőponton keresztül történik. Neveltetésünkből adódóan gondolhatjuk vagy éppen meggyőződéseinkből hihetjük, hogy a lehető legjobban cselekszünk. Mivel ezek a cselekedetek tanult meggyőződések a jelenünkben, ezért a jövőnk is csak egy múltbéli mintán létrehozott jövőt eredményezhet.

Itt visszautalnék a fentebb említett részhez, miszerint, mint egyén tanult mintákat fogunk újból létrehozni azokon az érzelmi frekvenciákon keresztül, melyeket magzati korunk óta a vérünkben hordozunk. Számomra is nehéz gyermekkort eredményezett szüleim és környezetem tudatállapota, melynek következményeként 7 éves koromban nevelőotthonba kerültem. Rengeteg mindenen keresztül mentem. Felsorolhatnám, de a lényeg fontossága mára már az, hogy mit tanulunk és akarunk tanítani magunknak és magunkon keresztül a környezetünknek. Mára már tudom, a közösség részeként illetve két fiú édesanyjaként, hogy kötelességem megosztanom, jeleznem azt, hogy más oktatási mintákat kell bevezetni mind a bölcsődei, az óvodai illetve iskolai rendszerekben. Az oktatási elvek, intézmények folyamatosan fenntartották bennem a szorongás, a megfelelési kényszer, a nem vagyok elég jó, a kevés vagyok érzéseket illetve a felnőttek (tanárok) visszaéltek a státuszukból adódott hatalmukkal. Mára már azt is látom, hogy a bennünk zajló és rajtuk keresztül megnyilvánuló tudatosság miért ezeket a cselekedeteket, érzelmeket hozza létre. Ugyanakkor hatalmas felelősség van a tetteikben, megnyilvánulásaikban, elvárásaikban, melyek mélyen hatnak a környezetükre. A környezet pedig mélyen hat a gyermekek génjeire.

Nézzünk körül! Mit értünk el évezredek alatt? …pedig azt valljuk, hogy fejlődünk. Egy teljesen ismeretlen nézőponton keresztül kell létrehoznunk a szemléletváltást, amely megtanítja, tudatosítja, hogy ebben a földi csodában csakis a mi alkotásunk tükröződik, amiben bármit megélhetünk, mert van választásunk. Hihetetlen csoda, mely bennünk van, mint teremtés!

Kérem a kollektív által kialakított Szervet illetve felelős embereket (Lelkeket), hogy adják meg a jelennek és jövőnek a változás lehetőségét a fent megírt nézőpontokat figyelembe véve.

Köszönöm, hogy időt és figyelmet szánt a levelemre.

Budapest, 2024. 12. 04.

Üdv.: Mucsiné Holló Hajnalka