Mit hiszünk valójában?

Meggyőződéseink képesek megváltoztatni testünket, életünket. De tegyük fel magunknak a kérdést: honnan származnak a meggyőződéseink, és mit hiszünk valójában?

Láthatjuk, hogy a tanult minták és a tudatalattink érzelmeinek hálójában élünk. Életünk korai szakaszában, már magzatként kialakítjuk magunkban meggyőződéseink magját, melyek eltárolódnak a tudatalattinkban. A folyamat szakadatlanul ismétlődik, melynek során a meggyőződéseink erejét átörökítjük az aktuális generációra, mely azt magáévá teszi, és így száll tovább a következő nemzedékre újra és újra. Életünk későbbi szakaszában kiderül, hogy a tudatalatti érzékeléseink beépültek az életünkbe, és a legváratlanabb formákban törnek elő. A kialakult hiedelmeink hatással vannak a valóságunkra. A kollektív meggyőződéseink (például: tehetetlen vagyok, alá-fölérendeltségi viszonyok, úgysem vagyok elég jó, a szabályokat muszáj betartanom) annyira mélyre hatóak, hogy ezeken keresztül hozzuk létre a jelenünket. A körforgásból azonban van kiút. Egy nemzedék egyetlen tagjai is feloldhatja a korlátozó meggyőződéseket, ezzel önmagát és a következő generációt is felszabadítja a tanult hiedelmek alól.

Dr. Buda László szerint, amikor a generációkon átívelő fájdalmak elérnek hozzád, akkor két lehetőséged van: átalakítod vagy átadod.

A tudatosságunk, a kreativitásunk, és az élethez való hozzáállásunk irányítják a génjeinket. Itt fontos, hogy meghalljuk a tudatosság kifejezést. Ugyanis, amit tudatos döntésnek élünk meg az sokszor irányított gondolatok által jön létre. Ezek a gondolatok tudatalatti programokból származnak – ahogy a gondolataink 95%-a -, mely nem más, mint a szokások elméje. Az elme funkciója, hogy összefüggéseket hozzon létre a hiedelmeink és a létezésünk között. A jelen pillanatban ezeken keresztül alakítjuk ki a cselekedeteinket. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy a jelen pillanat a múltban megélt tapasztalatokból, és azok érzelmi halmazaiból jött létre. Ezáltal egy tanult mintát fogunk újból létrehozni azokon az érzelmi frekvenciákon keresztül, melyeket magzati korunk óta a vérünkben hordozunk. A valóság az, ami alkalmazkodik az elvárásainkhoz, meggyőződéseinkhez. A meggyőződéseink pedig a tudatalatti illetve a tanult minták. 

Számomra az ezekre való rálátás hozta fel bennem azt az érzést, mely afelé az ismeretlen felé hajt, ami szerint a jelenünkben kell létrehoznunk egy olyan mintát a következő generációknak, ami nem a múlt hiedelmeire épül. Ha nem változtatunk semmin, semmi nem fog megváltozni. A mindennapi életünkben is tapasztaljuk, hogy ugyanazok a szokások, ugyanazokra az utakra, és ugyanazokra a végállomásokra vezetnek.

A jövő kizárólag a gondolataink formájában létezik, az elmében. Amikor megváltásért a jövőbe tekintesz, akkor tudattalanul is a saját elmédtől várod a csodát, ám az csak az egó csapdájában vergődik.

A tudatos jelenlét az egyetlen eszköz, amellyel szabaddá tehetjük magunkat. 

A világ nem több és nem kevesebb, mint annak a tükörképe, amit hiszünk, mint egyénként, mint együttesen, tudatosan és tudat alatt. Napi tetteinknek 90-95%-a nem más, mint az életünk első 7 évében begyűjtött információból származó reakció. Ha gondviselőink egészséges, életigenlő módon viszonyultak a világhoz akkor mi élvezzük hasznát. Sajnos a legtöbbünk olyan környezetben tanultuk meg a tudatalatti szokásainkat, amely igencsak vegyes csomag volt. A mélyen belénk nevelt meggyőződések egy része a világ dolgaihoz való pozitív és gyógyító hozzáállást eredményezett, másik része pontosan ennek az ellenkezőjét.
Hogyan találjuk meg meggyőződéseinket?

Amennyiben képesek vagyunk felismerni a mintákat, amelyek emberek, helyzetek és kapcsolatok formájában jelen vannak az életünkben, jó elképzelésünk lesz az ezek forrásaiként szolgáló tudatalatti meggyőződéseinkről. Ha megfigyeljük egy csoporton belül ugyanazok a szavak, kifejezések hangoznak el. Hogy lehet ennyire sokféle embernek ugyanaz a tapasztalata?

Pozitív meggyőződéseink ritkán okoznak kellemetlen érzéseket.
Igazi meggyőződéseink mintáinak felismerésére ad választ a következő kérdőív.

1. Sorold fel tömören gyermekkori férfi, női gondviselőid jellemvonásait!

Lehetnek vérszerinti vagy mostoha szülők, idősebb testvérek, egyéb rokonok, esetleg családi barátok, akik hatottak rád valamilyen formában érzelmileg.
Azokra vonatkozik a kérdés, akik a fejlődésedben nagyjából 15 éves korodig gondodat viselték.

a) Pozitív

(pl.: kedves, figyelmes, vidám)

b) Negatív

(pl.: hűvös, uralkodó, féltékeny, elérhetetlen)

2. Mit szerettünk volna gondviselőinktől?

(Felnőttkori énünk nézőpontjából válaszoljunk egyszerű, rövid szavakkal.)

a) Írjuk le gyermeki frusztrációinkat egyszerű címszavakkal!

(pl. nem hallgattak meg, elismerést szerettem volna…stb.)

b) Ezeket a frusztrációkat gyermekként hogyan kezeltem?

(pl. nem tartottam be a szabályokat, elzárkóztam a világtól…stb.)

A fentiekben megadott válaszokkal fejezzük be a megkezdett mondatokat!

Néha olyan embereket vonzok be az életembe...

(Segít felismerni, hogy néha olyan embereket vonzunk be, akik olyan jellemvonásokkal rendelkeznek, amiket a legkevésbé kedveltünk gyermekkori gondviselőinkben. Érzelmi töltést hoztunk létre ezzel kapcsolatban, így felnőttként mágnesként vonzzuk be. Felnőtti kapcsolataink visszatükrözik gondviselőink reakcióinak teljes spalettáját, ahogy a világhoz viszonyultak.)

Szeretném, ha ők lennének akik...

(Ezek azok a tulajdonságok, melyeket másoktól várunk el. Ezek azok, melyeket jóként vagy pozitívként életünk gyermekkori gondviselőinkben.)

Hogy részem legyen...

(Ez a kijelentés tudatosítja bennünk, hogy mit akarunk a legjobban és mire van a legnagyobb szükségünk az életben, mindezt gyermeki nézőpontból szemlélve.)

Néha azzal akadályozom ezt, hogy...

Fő oka a feladat elvégzésének, arra világít rá, hogy tudatalatti rövidzárlattal kizárjuk a lehetséges örömöket és teljesítményeket azáltal, hogy a gyermekkorban megtanult módszerek frissített változataival próbáljuk biztosítani a szükségleteinket. Ezeket a mintákat nem látjuk magunkban, a gyakorlatban mégis feltárulnak, mert visszatükröződnek kapcsolatainkban.

Facebook
Email
5 35 votes
Értékeld a verset!
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Legtöbb szavazatot kapott
Inline Feedbacks
View all comments
Inspiráló személyes blog,
folyamatosan frissülő tartalommal!

A változás Benned kezdődik!

Kövess a Közösségi médiában

Instagram

Copyright ® 2024 A Holló Lelke - Minden jog fenntartva!

0
Would love your thoughts, please comment.x